„Híd a szándék, a tudás és a tett között”
Az én történetem…
Kíváncsi embernek születtem. Szerencsére. Folyamatosan kerestem-keresem azokat a lehetőségeket, amelyek valamilyen módon kielégítik a világ dolgai iránti, hol erősebb, hol gyengébb érdeklődésemet. Az eltelt évtizedek alatt az érdeklődés iránya és mélysége sokat változott: bár már korábban is fokozott kíváncsisággal figyeltem az emberek viselkedését, kutattam tetteik mozgatórugóit, mégis először műszaki főiskolára jelentkeztem. Fejlesztő mérnökként – bár izgalmas munkákban (pl. telekommunikációs rendszerek fejlesztése) vettem részt – úgy éreztem szűk az előttem álló perspektíva, ezért elvégeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemet. (Mikor befejeztem, éppen budapestinek hívták…). Az emberek iránti érdeklődésem azonban nem csökkent, búvópatakként elő-előbukkanását jelzi, hogy mérnökként is elvégeztem olyan tanfolyamokat, amelyek az emberek viselkedésével, ennek mozgatórugóival foglalkozott.
Pályafutásom később a távközlési-, járműgyártási-, majd a közműszektorban folytatódott, ahol többnyire gazdasági igazgatói posztokat töltöttem be. Ennek során aktívan közreműködtem e cégek működésének indításában (pl. Westel (a T-mobile elődje)) és szervezetének, folyamatainak radikális átalakításában, hatékonyságuk javításában. (pl. Dunántúli Regionális Vízmű). Ismerős számomra a vállalkozók világa is: több éve üzleti tanácsadással foglalkozom.
Az életben szerzett új ismeretek, tapasztalatok mellett a formális tanulás is folytatódott: HR területen szerzett MBA végzettség, majd a közelmúltban a coach képesítés megszerzése (Lemma coaching) egészíti ki az egyéni ismeretszerzéssel is folyamatosan bővülő ismereteket.
Persze időközben a magánéletemben is zajlottak az események: két fiúgyermek és két feleség (nem egyszerre – egymás után) jelzik a sorsfordulókat. De ez már egy másik történet…
Munkám, magánéletem során rendszeresen átéltem, megtapasztaltam mit jelent az inspiráció: mint tréner és belső coach-mentor gyakran találkoztam azzal, milyen meghatározó szerepük van a jól megválasztott ösztönző mondatoknak. Rám is gyakran volt inspiráló hatása egy-egy találkozásnak, kapcsolatnak vagy előadásnak.
Több évtizedes vezetői munka, több száz prezentáció (előadások hazai és nemzetközi konferenciákon, workshopok, kerekasztal beszélgetések moderálása, igazgatósági-, felügyelő bizottsági üléseken tartott beszámolók, szakmai klubok vezetése, stb.) és sok száz oldalnyi szakirodalom tanulmányozása során, fokozatosan derült ki számomra a lényeg: az inspiráció legerősebb mozgatórugója, a kapcsolatépítés leghatásosabb eszköze egy jó történet. És itt ne csak a másoknak, mások által elmondott történetekre gondoljunk, hanem azokra a „történetekre” is, amelyeket magunknak mondogatunk. Még most is emlékszem milyen meghatározó volt számomra az a gondolat, hogy közgazdász leszek. A gondolatot legeslegelőször magamban hánytam-vetettem meg.
Így van ezzel mindenki: mindig történeteket mesélünk magunknak és másoknak De nem mindegy, hogy milyet…
Eddig az én történetem. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan hangzik az Öné…
Csuport László