Üzleti ügyfeleknek

 „Híd a szándék, a tudás és a tett között”

 Pokolba a tényekkel, nekünk történetek kellenek!” Ken Kesey

Miért hasznos a történetmondás az üzleti világban?

A kutatások* és az emberiség története azt mutatja, hogy az egyik legfontosabb üzleti, vezetői képesség a történetmondás, a történetmesélés. Egy üzletember, egy vezető történeteken keresztül tudja leginkább hallgatóságát, munkatársait inspirálni, a jövőre vonatkozó elképzeléseit meggyözően előadni és a jó „sztoriknak” jelentős szerepe van a termékek, szolgáltatások értékesítésében is. A történetmondás lehetőséget ad arra, hogy metaforák, analógiák segítségével mutassunk be egy-egy elképzelést, döntési helyzetet és érzelmileg ragadjuk meg, vonjuk be és cselekvésre késztessük a hallgatóságot.

A narratív pszichológiai kutatások bizonyították**, miszerint maradandóan csak hatásos történetek révén tudunk új gondolatokat elültetni az emberek fejében. Az igazán jó képességű vezető tudatosan használja a történetmesélést, amelyik széles spektrumú, igen eredményes kommunikációs eszköz Ennek révén a vezető inspirál, meggyőz, informál és szórakoztat. Az igazán jó történet a hallgatóság (olvasó) tapsztalatára épít, lehetőséget ad következtetések, tanulságok levonására. A történetmondás-mesélés nem csak élőbeszéddel történhet, hanem idesorolható az üzleti célú történetírás (pl. stratégia-, beszámolók-, írásos prezentációk készítése, stb.) is.

Az inspiráló szervezeti történetmondás szolgáltatásunk fejleszti a vezetési- és a külső-belső kommunikációs képességet, növeli a működési hatékonyságot, a kreativitást, és a versenyképességet, támogatja a szervezetek átalakításával kapcsolatos feladatokat. A világ egyik legnevesebb vezetői tanácsadással foglalkozó cége, a McKinsey szakértői szerint a tartós szervezeti változások elérésének 4 meghatározó tényezője közül a történetmondás a legfontosabb. (a továbbiak: a támogató folyamatok, a megfelelő készségek megléte és a vezetői példamutatás)

Csak kevesen születnek eleve jó történetmesélési adottságokkal, de ezek a képességek fejleszthetőek.  Nem kellenek feltétlenül színészi képességek ahhoz, hogy pl. egy lendületes, motiváló prezentációt tudjunk tartani.

Az üzleti életben tevékenykedő szakemberek (vezetők, tulajdonosok, munkatársak) számára az általunk nyújtott szolgáltatás célja kettős:

  • megismerjék a történetmondás-történetírás szerepét, jelentőségét, elvi hátterét,
  • gyakorlatban használható eszközöket kapjanak a történetmondás módszertanának hatásos alkalmazásához

Ennek keretében a következő területeken nyújtunk támogatást:

  • A jövőbeli lehetőségek felvázolása – stratégia, missziók, víziók kialakítása
  • A személyes hatékonyság fejlesztése („ki vagyok, és mit tudok adni nektek”)
  • Hatékony csapatépítés a történetek segítségével („sikertörténetek”, „versenyző és együttműködő” történetek, történetek formálódása – módosulása mesélés közben, a „mi történetünk” – az azonosulás és az összetartozás kialakítása)
  • A tudás azonosítása, összegyűjtése és megosztása, tárgyalások hatékonyságának növelése – tudásmenedzsment (a munkahelyeken az új tudás, képesség, kompetencia elsajátítása 70%-ban informális tanulás révén történik)
  • A vállalati kultúra elemzése és módosítása (Formális és informális történetek, szokások, rutinok szerepe- a cégek életében, érkezők és távozók fogadása, ügyfélkezelés, mit mondanak rólunk mások történetei)
  • Változásmenedzsment (Hogyan vázoljunk fel egy vonzó célt, hogyan keltsük fel az érdeklődést, állítsuk magunk mellé, inspiráljuk munkatársainkat)
  • Konfliktuskezelés (a szervezeteken belül és kívül az érintettekkel összefüggően törvényszerűen előforduló feszültségek tudatosítása, értelmezése, kezelése, az ellentétek feloldása)

Speciális csoportos tréningek:

  • A történetmondás, legendák, metaforák szerepe, hatása. Pszichológiai háttere.
  • „Kimondottan jó” megoldások. A megértéstől, a cselekvésig. A történetmondás gyakorlati alkalmazása.
  • Kapcsolat-, csapatépítés és történetmesélés. Egy nyelven beszélünk?
  • Cég- és stratégiai történetírás

Biz20 évébe kerül, mire megszerzi ezt a helyet és 20 perc alatt el is veszítheti

* A Fortune 500-as listáján szereplő cégek körében elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy azoknak a vezetőknek, munkatársaknak, akik részt vettek történetmesélési képzéseken jelentősen megnőtt az önbizalmuk, javult a kapcsolatépítési képességük. Az elemzések szerint további céges előnyőkként jelent meg a hatékonyabb megbeszélésszervezés, valamint a kívánatos eredmények elérésével járó eredményesebb kommunikáció. A tanulmány további előnyként említi a tudásmegosztás hatékonyságának növelését. A történetmesélési tréningeknek kedvező hatása volt a vizsgált cégek teljesítményére, számokkal mérhető eredményére.  (A Research Project Presented to the Faculty of The George L. Graziadio School of Business and Management Pepperdine University by Julie Jones O’Leary August 2012)

** Pl. The Story Factor by Annette Simmons

Hagyjon nekünk üzenetet!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s